Delelő
Tudásra éhesen.
Buldog
Az amerikai buldog története mentes a megszokott „sikersztoriktól”. Ez a kemény munkában edzett fickó a mai napig a Nemzetközi Kynológiai Szövetség (FCI) által el nem ismert fajták közé tartozik, holott eredete a régmúltba nyúlik vissza. Ráadásul anatómiai anomáliáktól, méretbeli hiányosságoktól vagy túlzásoktól mentesen, a mai napig talán legtisztábban őrzi a „buldogság” lényegét, és azokat a nemes erényeket, melyeket oly nagy becsben tartottak az őt ismerő és elismerő emberek.
A buldog-dinasztia leszármazása a 400-as évekre tehető. Ekkortájt kezdett elkülönülni a nomád törzsek által Angliába hozott nagytestű, vaddisznó- és medvevadászatokra használt, masztiff jellegű kutyákból egy olyan típus, melyet a buldogok őseinek tekinthetünk. Mivel ebben az időben ismeretlen volt a „hobbikutyázás” fogalma, csak azoknak a kutyáknak volt helye a nap alatt, akik hasznos munkát végeztek. Természetesen a klasszikus értelemben vett tenyésztés is ismeretlen volt, inkább amolyan funkcionális szaporítás folyt, azaz csak a munkára legalkalmasabb, legrátermettebb és bizonyítottan jó egyedeket szaporították.
A mészárosok – akiknek a buldog születését köszönheti – általában nagytestű, veszélyes állatok között dolgoztak, melyek a „siralomvölgy” felé tartva különösen csekély hajlandóságot mutathattak az együttműködésre. Ezért leginkább olyan kutyáknak vették hasznát, melyek megkönnyítették a vágóállatok hajtását, valamint képesek voltak az esetenként kitörő, elszabaduló nagytestű patások megzabolázására. Az általuk előszeretettel használt kutyák harciasságukkal, kitartásukkal és nem utolsósorban legendás fogáskészségükkel vívták ki elismerésüket, s a középkorban mészároskutyaként tesznek róluk említést. Az angol nyelvben később pedig találóan a „bull” (bika) és a „dog” (kutya)” szavak összevonásával, már buldogként aposztrofálták őket.
Egy 800-1200 kilós bika egy lábára nehezedő súly nem csekély; ha ezt megszorozzuk néggyel, elképzelhetjük, hogy akkoriban a buldogokra micsoda „szelekciós nyomás” nehezedhetett. Ezek az állatok ráadásul félelmetes testi erejük mellett időnként veszettül ingerlékenyek, különösen, ha életüket érzik veszélyben, és nem kevés kurázsi kell ahhoz, hogy ilyenkor valaki útjukat állja.
A kor buldogjai azonban nem rettentek meg a kihívástól. Hogy külön tanították-e rá, vagy az ösztönök által vezérelt tapasztalat késztette őket, hogy a bika érzékeny orrát célozzák meg, nem tudni, mindenesetre ha egyszer fogáshoz jutottak a barom megfékezésére alkalmas egyetlen testrészen, akkor nemigen mondtak le róla.
Persze nem is nagyon volt más választásuk, hiszen ha eresztenek, rögtön egy súlyos szarvpár és két betonkemény, vaskos csülök támadásával nézhettek volna szembe, melyeknek egészségromboló hatását szükségtelen különösebben ecsetelni…
Mindehhez rettenthetetlen bátorság, kemény, atletikus fizikum és satuszorítású állkapocs szükségeltetett.
Tévedés ne essék: még mindig a „munka-buldogról”, az amerikai buldog közvetlen ősérol beszélünk.
A mai angol buldog még pajzán gondolat sem volt ekkoriban.
A buldogot tehát remek adottságai ismertté tették, aminek köszönhetően beszippantotta a kor „szórakoztatóipara”, és az egyre-másra divatba lendülő állatheccek (harc bika, medve, vaddisznó stb. ellen), valamint kutyaviadalok gyakori résztvevőjévé vált, mely szerepből aztán idővel kiszorították a buldog–terrier keverékek.
Az állatviadalok betiltásával és az ipari forradalom térnyerésével megváltozott körülmények hatására lassan kezdte elveszíteni népszerűségét, és a XIX. század közepére egyre inkább háttérbe szorult az óhazában.
Még a divatba lendülő kutyakiállítások sem hozták vissza régi nimbuszát, mivel az úri közönség köreiben viharos gyorsasággal terjedő, mopsszal keresztezett, zömök, gacsos lábú változata vezette a népszeruségi listákat, mely késobb az angolok nemzeti jelképévé vált. Igen, az angol buldogról van szó, mely az eredeti munka-buldog karikatúrájaként inkább szórakoztató, mulattató jelenségnek számított.
Mindeközben az amerikai buldog máshol kereste a boldogulást. Az 1700-as években Amerikába induló tömegeknek ismét szüksége volt kemény, kitartó munkájára. A meghódított Újvilág kezdetben talán még barátságtalanabb hely volt, mint amit a westernfilmek „poros borostáig érő whiskygőz” hangulata sugall. Akkoriban az indiánok még nem fogyasztottak „tüzes vizet”, így semmi nem akadályozta őket a telepesek ötletszerű halomra nyilazásában, és a spanyol és francia konkurencia támadásai is állandóan napirenden voltak. A fajta ekkor élte második aranykorát: portára vigyázott, marhákat felügyelt, nagyvadra vadászott, rabszolgákat őrzött és viadalokon is részt vett. Egy-egy jó kutya igen komoly értéket képviselt.
Az amerikai polgárháború azonban megint csak partvonalra kényszerítette a buldogot, és a vesztes déli oldal – ahol legtovább használták eredeti funkciójában – lenézett, „proli” viadorkutyájaként kezelték. Az 1960-as évektől már délen is csak nagy ritkán lehetett velük találkozni, és szinte a kihalás szélére sodródott. Végül a fajta néhány lelkes híve összegyűjtötte a megmaradt kutyákat, és gondos tenyésztői munkával sikerült megőrizniük az utókornak. A széles közönség a 80-as években köszönthette viszont az ekkor már amerikai buldogra keresztelt régi-új fajtát, és az évtized második felében ismertsége, népszerűsége ismét emelkedni kezdett, sőt tenyésztése már Európa több országában is folytatódott, és napjainkban is zajlik.
Sorozatos mellőzöttsége ellenére az amerikai buldog mindmáig őrzi ősei örökségét, és rendelkezik mindazokkal a kiváló tulajdonságokkal, melyek a „buldog-leszármazottakat” mindig is magukénak tudhattak. Jellemzően két sebességi fokozata ismert: megrendíthetetlen nyugalom és elsöprő lendület. Alapjáraton az amerikai buldog végtelenül kiegyensúlyozott, nyugodt vérmérsékletű kutya, aki képes egész délután szemlélődve heverészni a teraszon, ám ha olyan esemény történik, mely veszélyt hordozhat magában, azonnal ötösbe kapcsol, és teljes sebességre pörög fel. Ez a kettősség igen veszélyes „egyveleget” alkotna, ha idegrendszere nem volna olyan stabil, mint amilyen. Szerencsére azonban az amerikai buldog nemcsak tiszta fejjel és fejlett ösztönkészlettel, hanem kifinomult intelligenciával is rendelkezik, ezért mindezt csak valóban indokolt esetben teszi, akkor, ha jó oka van rá. Nem okoz számára különösebb nehézséget a két ellentétes hangulat közötti átváltás, ahogyan az eltérő szituációk felismerése és lereagálása sem.
Az amerikai buldogra pillantva joggal feltételezhetjük, hogy ez a kutya valóban képes lehet egy dühöngő bikát megfékezni, vagy medvével harcolni. Túlzásoktól mentes, középnagy termetu kutya, mely kellően gyors és agilis, ugyanakkor 50-60 kilójával komoly „tűzerőt” képvisel. Alkatilag még heterogén fajta, ami a különböző területeken eltérő feladatokat végző kutyák miatt alakulhatott így. Alapvetően két típusa különböztethető meg. Az egyik ún. „standard”, mely atlétikusabb, könnyebb felépítésű, valamivel hosszabb orral rendelkezik, a másik a „bully” (johnson vagy classic), mely nehezebb, tömegesebb, szélesebb, nagyobb fejű, kicsit rövidebb orrú. Értelemszerűen a standard kutyák a legkülönfélébb kutyás sportokban jeleskednek, míg a bullyk a kutyavilág erőemelői, akik rövid távon robbanékonyak és félelmetes erejűek, tehát mondjuk bemelegítés nélkül helyből ledöntenek egy téglafalat, de hosszabb távon, például kimerítő futás után kell nekik egy szusszanásnyi pihenő, hogy megismételjék a gyakorlatot…
Mindazonáltal az amerikai buldog nevelése messze nem olyan nehéz feladat, mint azt sokan gondolnák. Tény, hogy állhatatos, időnként akaratos tud lenni bizonyos dolgokban, hiszen annak idején szó szerint az élete múlhatott kitartásán és makacsságán, ugyanakkor a szilárd következetességre igen fogékonyan reagál. Ahogyan korábban olvasható volt, igen érzékeny lelkivilágú fajta, ezért nevelésénél, kiképzésénél a durvaságot kifejezetten kerülni kell. Megrovásként bőven megteszi a megfelelő pedagógiai pillanatban adagolt „lélektani hadviselés”, pl. egy ideig nem veszünk róla tudomást. Normális kutya-gazda kapcsolat esetén ez jobban megviseli, mint bármilyen esztelen verési kísérlet. Ez utóbbi amúgy is halvaszületett gondolat, mivel az amerikai buldog különösebb meditatív rákészülés nélkül is magasabb fájdalomküszöbbel rendelkezik, mint akármelyik indiai fakír. Valószínűleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek első számú játszópajtása, mivel abszolút nem veszi zokon, ha apró kezek csűrik-csavarják, húzzák és rángatják a legkülönfélébb testrészeit. Velük szemben kiemelten elnézően, barátságosan viselkedik.
Van azonban valami, amire csak egészen kölyök korától szoktatható, ez pedig az idegen kutyák és más állatok társasága. Vadászatokon és viadalokon kiéleződött ösztöneit csak fiatal kortól kezdett, tudatos szocializációval lehet normális szintre tompítani. Ellenkező esetben a megegyező nemű és azonos méretű kutyákkal szemben javíthatatlanul dominánsan, sőt gyakran agresszívan viselkedik. Ugyanez vonatkozik a vele egy fedél alatt élő – és a jövőben is élni szándékozó – állatokra. Ezt a szoktatást tényleg idejekorán, kb. 8-10 hetesen kell elkezdeni, mert a kutya féléves kora után már vajmi kevés sikerrel kecsegtet.
Ősök öröksége
Az eddigiekből jól látható, hogy az amerikai buldog tenyészése szinte egész története során a funkcióit magas szinten ellátni tudó buldogot célozta. Ennek megfelelően a fajta nem szenved kifejezetten őt sújtó betegségektől. Természetesen bizonyos sajátosságai miatt adódhatnak kisebb nehézségei. Ezek elsősorban pofa- és fejszerkezetéből következnek. Bár az amerikai buldog elkerülte az esztelen „orr-rövidítési tébolyt”, így az ebből fakadó légzési nehézségek, a szörcsögés, hortyogás nem feltétlenül jellemzik. A rövidebb orr miatt azonban némileg jobban fenyegeti a hőguta veszélye, lógó ajkai és nyitottabb szájzuga okán pedig melegben vagy íncsiklandó falatok közelében bizony látványosan megindul a nyála. (Bár lelkes rajongói szerint nem jobban, mint mondjuk egy németjuhásznak…) Szintén kerekded fejformájából adódóan ellésnél szükséges lehet a császármetszés, de korántsem oly gyakorisággal, mint más buldogok esetében. Középnagy méretű, robusztus fajtaként nem ismeretlen köreiben a csípőízületi diszplázia, de a gyakorlatban sok enyhe és közepes diszpláziás kutya is tökéletesen tünetmentesen éli le életét.
Táplálása semmiben nem különbözik a hasonló méretű kutyákétól. Növendékkorban visszafogottan, alacsony fehérjetartalmú, de magas biológiai értékű tápokkal, megfelelő ásványianyag-pótlás mellett kell etetni. Felnőtt korban már nem igényel különleges etetési praktikákat.
A buldogok és „buldog-vérűek” nem véletlenül foglaltak és foglalnak el különleges helyet a kutyák sorában. Az emberek mindig is csodálták rettenthetetlen bátorságukat, tántoríthatatlan jellemüket, kiszámítható megbízhatóságukat, odaadó ragaszkodásukat és megkapó egyéniségüket. Az amerikai buldog – hányatott sorsa ellenére – mindmáig tisztán őrzi ezeket a tiszteletre méltó tulajdonságokat.
Végtagok:
Az elülső és hátulsó lábait egyenletesen terheli. A végtagok erős csontozatúak, egyenesek és párhuzamosak. A hátulsó lábak közepesen szögeltek. A combok szélesek, domború izmokkal fedettek.
Hibák:
A gyengeség bármilyen formája. Laza ízületek. Az elülső végtagok kifelé, vagy befelé fordulása. Befelé forduló csánkízületek. Meredeken, vagy túlságosan szögelt hátulsó végtagok. Néhány amerikai bulldognak annyira széles lehet a mellkasa, hogy könyökei mozgás közben nem teljesen zártak, de korrekt vállszerkezet esetén állás közben a könyököknek illeszkedniük kell a mellkashoz.
Farok:
Középmagasan tűzött. Tövénél széles, fokozatosan elvékonyodó, legalább a csánkig érő. Mozgás közben és izgalmi állapotban a hátvonal fölé emeli, ilyen esetekben kifejezett félkörívben végződik.
Hibák:
Túlságosan rövid farok. Az egyenes farok, melynek végéről hiányzik a félkörív. A vágott farok kizárást von maga után.
Méret:
Az Amerikai Bulldogot alapvetően munka céljára tenyésztették ki, ezért az egyes egyedek méretei között jelentős eltérés mutatkozhat.
Kanok: magasság: 56-71cm, súly: 41-62kg
Szukák: magasság: 43-66cm, súly: 30-51kg
A súlynak és a magasságnak mindig arányban kell állnia. Egy ideális kan kb. 63,5 cm magas és 55 kg súlyú, mely paraméterek természetesen egy jó kondícióban lévő, erős, feszes izomzattal rendlekező kutyára vonatkoznak. A méret önmagában még nem jelent minőséget. Egy jó felépítésű, kidolgozott izomzatú és jól kondícionált 51 kg-os kan előnyben részesítendő, egy 60 kg tömegű, de nem kellően izmolt, laza felépítésű kannal szemben.
Hibák:
Fenti méretektől (arányoktól) való eltérés, az eltérés mértéke szerint büntetendő. A keskeny, könnyű felépítésű, terrier szerű kutyák a fajtára nem jellemzőek, ezért minden esetben kerülendők.
Szín:
Kívánatos az 50%-ban fehér szín foltokkal. A teljesen fehér kutya ezzel egyenértékű, de minden esetben meg kell vizsgálni, hogy nincs-e halláskárosodása. A foltok lehetnek barnák, csíkosak (sárga, sárgásbarna, vörös, őzbarna, stb. és ezek csíkos változatai), vagy feketék. Ezeket a preferencia sorrendben a nagy fehér jegyekkel rendelkező, de túlnyomóan színes kutyák követik, végül a szinte teljesen színes egyedek következnek, de ezeknek is rendelkezniük kell fehér jegyekkel.
Hibák:
Egyszínű fekete, fekete-cser, fekete-májszín. Egyszínű sárga, vagy vörös, amennyiben fekete maszkkal rendelkezik.
Szőrzet:
Rövid, kemény, zárt és fényes.
Hibák:
Nagy kiterjedésű szőrhiányos területek.
Mozgás:
Az Amerikai Bulldog mozgása gyors és erőteljes. A hátulsó lábak határozott tolóerőt biztosítanak. Mind az elülső, mind a hátulsó végtagok párhuzamosan mozognak. A lépéshossz közepes, de nem lehet elaprózott.
Hibák:
Imbolygó mozgás. Tolóerő hiánya. Poroszkáló jármód. Párhuzamostól eltérő végtagvezetés.
Kizáró hibák:
35 kg alatti kanok, 28 kg alatti szukák. Két kék szem. Egyszínű fekete, fekete-cser, fekete-májszín, egyszínű sárga vagy vörös fekete maszkkal. Mindennemű fehér jegy nélküli kutyák. Egy-, vagy kétoldali rejtettheréjűség. Kupírozott fül, csonkolt farok.
Általános megjelenés:
Az amerikai bulldog közepes méretű, erőteljes, atletikus, nehéz súlyú kutya. Könnyű járású, erős és határozott mozgású, robbanékony erő, gyorsaság, és agilitás benyomását kelti. Fürge és érdeklődő. Bátor és rettenthetetlen anélkül, hogy ellenséges, vagy túlzottan agresszív lenne. Az első benyomása az embernek erről a fajtáról, hogy egy nagy, atletikus bulldog nem pedig egy erős terrier.
Fej:
A fej egésze négyzetes alakú. A koponya nagy és szögletes. A koponya teteje lapos, de erős izmokkal övezett, határozott barázdával a szemek között. A stop vonala kifejezett. Az arcorr szintén szögletes és kocka alakú, tehát széles, mély és erőt sugárzó. Az arcorri rész hossza hozzávetőlegesen 35-40%-a a teljes fejhossznak. Az orrtükör fekete színű, nagy nyitott orrlyukakkal. A fogzáródás szoros előreharapás (3-4 mm), vagy fordított ollós harapás. Az ollós fogzáródás tolerálható. A fogak nagyok és erősek.
A szemek egymástól távol ülők, meglehetősen nagy méretűek és kerek formájúak. Színük lehetőség szerint minél sötétebb barna. A fül formájára és méretére nincs különösebb megkötés, de ideális a középméretű lógó, vagy rózsafül.
Hibák:
Erőtlen benyomást keltő keskeny fej. Az orrtükör irányába keskenyedő, vagy hegyes fang. Olyan túlzott előreharapás, amelynél zárt száj esetén a fogak kilátszanak. Két kék szem. Rózsaszín orrtükör. A kupírozott fül kizárást von maga után.
Test:
A törzs robosztus és erőteljes. Az amerikai bulldog széles mellkasú kutya, de ez a szélesség nem mehet a mozgékonyság rovására.
A nyak erősen izmolt, széles és viszonylag rövid. A megfelelő hosszúságú nyak hatalmas erő kifejtését biztosítja a mozgékonyság megtartása mellett. A vállak szélesen helyezkednek el és erős izmokkal fedettek. A mellkas mély, rugalmas bordákkal. A hát rövid, feszes és erőteljesen izmolt. Az ágyék enyhén ívelt, biztosítandó a hátulsó testrész erejét és rugalmasságát. A teljesen egyenes hátvonal elfogadható, de nem kívánatos. A hasvonal enyhén ívelt.
Hibák:
Bármely testrész izomszegénysége, lazasága, vagy túldimenzionáltsága. Far felé lejtő hátvonal. Az Amerikai Bulldog munkakutya, ezért az erő és az agilitás hiánya komoly hiba. Bármely testrész aránytalansága vagy fejletlensége a munkaképességet hátrányosan befolyásolhatja, ezért a minősítést rontja.